- Most mit hisztizel, édes? – dobta le magát Remus karosszéke melletti puffra.
- Pontosan tudod, hogy mi a bajom –felelte az kimérten, fel sem nézve a könyvéből – megismerek egy vetkőztető pillantást, és te pontosan úgy néztél arra a Davidre!
- Jaj, ne féltékenykedj már! Attól, hogy diétán vagyok, még végignézhetem az étlapot.
- Nagyon költői. Gondolkozz már el ezen: te likvidáltad az egész iskolából Ethant, csak azért mert bejöttem neki és egy kicsit nyomult rám. De én szó nélkül tűrjem, hogy az orrom előtt flörtölsz egy vadidegennel?
- Egy kicsit, egy kicsit érdeklődött irántad? Majdnem megölt, hogy megkaphasson! – Sirius nem is vette észre mikor ugrott fel ültéből.
- Miért kell folyton emlékeztetned rá? Én semmit sem akartam tőle! – már ő is állva üvöltött, magára vonva az egész körlet figyelmét.
- Te meg úgy beszélsz, mintha megcsaltalak volna, mikor csak rá merészeltem nézni valaki másra!
- Hát akkor nem is értem, hogy miért vagy velem, menj és foglalkozz azzal a kis szépfiúval – morogta a sápadt fiú és elindult a hálótorony felé, de egyszer még visszafordult – ne merj utánam jönni, mert úgy megátkozlak, hogy most nem ébredsz fel!
Ajtó csapódott és a helyiségre döbbent csend ült. A fájdalmas szavak arcul csapták a fekete hajút, aki csak tátogott, nézve a pontot ahol kedvese eltűnt. Vagy talán már csak ex-kedvese? A gondolat is szörnyű volt, hogy otthagyja.
Lily mozdult elsőként, vetett egy tőrdöféssel felérő pillantást a megrökönyödött Siriusra és követte a feldühödött prefektus társát.
Halkan bekopogott az ötödéves szobába.
- Én vagyok az, Rem. Bemehetek?
- Egyedül vagy?
- Nem, itt van Potter meg Black, hisz mindkettő puszipajtásom. Persze, hogy nincs velem senki.
- Gyere.
A lány benyitott és a szíve összeszorult a látványtól. Barátja hason feküdt az ágyán, arcát a párnába fúrta és a válla rázkódása jelezte, hogy sír.
Leült mellé és a hátát simogatva próbálta megnyugtatni.
- Az a tapló nem érdemli meg a könnyeidet. Mondtam, hogy nem lesz jó vége, legközelebb majd hallgass rám. Helyes fiú vagy, találsz magadnak sokkal különbet nála. Semmi baj, végre megszabadulsz tőle…
- Lily, ne beszélj így róla! – emelkedett fel a könnyáztatta arcú Remus – Továbbra is szeretem, és nem fogok vele szakítani egy ilyen apróság miatt. Apám kitagadott, mikor rájött, hogy vele járok.
- Mondtam, hogy egy Black csak bajt okoz!
- Nem a neve, hanem a neme a probléma – mondta keserűen a sápadt fiú.
- Hoppá – ritka dolog történt, a vörös hajú hirtelen nem tudott mit mondani.
- Olyan rémes vagyok, minden keserűségemet Sirin vezettem le… pedig nem csinált semmi rosszat.
- Olyan nincs, hogy ártatlan legyen! – nyerte vissza hangját Lily.
- Elfogult vagy, mert gyűlölöd.
- Te meg azért, mert megbabonázott nem tudom, hogy hogyan. Tönkre fog tenni meglátod!
- Ne kezdjünk ebbe megint bele, kérlek.
- Teljesen elbűvölt, nem láttad, hogyan flörtölt azzal a vadidegennel a szemed láttára? És még mindig nem hiszel nekem? Meg fog csalni, összetöri a szívedet.
- Ne legyél ilyen vészmadár.
- Csak realista vagyok.
- Szeret engem, hidd el, tudom. Én pedig őt jobban, mint bárki mást a világon.
- Képtelen bárkit is megbecsülni ő is, meg a haverja is.
- Akit te ugye utálsz?
- Igen! Egy féreg, egy undorító csúszómászó…
- Én is meg szoktam csókolni a férgeket. Ez tényleg a biztos jele a színtiszta gyűlöletnek.
- Olyan egy szemét vagy, hogy ezt most felhozod! Én csak segíteni akartam, de neked nem lehet! Tudod mit, csinálj amit akarsz, de ne gyere nekem sírna, amikor igazam lesz!
A paprikapiros prefektus kiviharzott az ajtón és otthagyta a már mosolygó társát, akinek le is lohadt a hirtelen támadt jókedve, mikor eszébe jutott a csúnya veszekedés.
- Akkora tulok vagyok. Megbántottam a számomra legkedvesebb embert…
Épp elindult vissza a klubba, hogy bocsánatot kérjen Siriustól, de a lépcsőn szembetalálkozott vele.
- Ne haragudj – vetette a nyakába magát – nem akartam, csak apám… és rajtad töltöttem ki, annyira sajnálom!
- Mi történt Mr. Lupinnal?
- Az apámról kiderült, hogy homofób és kitagadott.
- Jóságos Merlin… mikor?
- Nem rég kaptam a levelet, nem akartam elmondani.
- Hát ezért voltál ilyen ideges. Én meg egy szemét voltam.
- Nem leszek többé féltékeny kis fúria, ígérem.
- Én pedig nem nézem más srácok hátsóját. Csak és kizárólag a tiéd érdekel. Díl?
- Díl – mosolygott ismét a borostyán szemű.
Immár együtt mentek vissza az előbbi kis közjátékuk helyszínére.
- Egyébként mivel akasztottad ki Evanst? Rég láttam ennyire dühösnek, pedig hallottam már üvöltözni eleget Ágassal, na meg velem.
- Szidott, ahogy mindig, nekem meg elegem lett és nem bírtam ki, hogy ne emlékeztessem a pár héttel ezelőtti kis incidensre.
- Az mekkora volt már!
- Lehettem volna tapintatosabb, szegény nagyon le van terhelve, tetejébe valószínűleg beleszeretett abba, akit eddig a legnagyobb görénynek tartott. Nem irigylem.
- Felettébb érdekes – ásított Sirius.
- Mi olyan izgalmas? – kérdezte James, mikor leültek melléjük a kanapéra.
- Holdsáp Evans érzelmeit boncolgatja nekem. Dióhéjban: a csaj beléd esett, haver.
- Mi van? – pattant fel a szemüveges.
- Higgadj le, Ágas. Te pedig ne légy ilyen pletykás, mert semmit se fogok elmondani többet – hűtötte le barátját Remus.
- Most akkor mi van?
- Az, hogy Lily nyilván táplál feléd bizonyos érzelmeket, ezért is utálkozik ennyire. De nem fog a karjaidba ugrani se most, se máskor.
- Ezt nem értem. Ha szerinted szeret és én randira hívom, miért mond nemet?
- Mert van tartása, esze és büszkesége.
- He?
- Lásd be, nem vagy a komoly kapcsolatok embere, ő pedig nem hajlandó belemenni semmilyen páréjszakás kalandba. Arról nem is beszélve, hogy tényleg nem bírja a viselkedésed és a stílusod.
- Agancs koma, te foglalkozz az esedékessel. Ez a kis stréber túl bonyolult – Sirius befeküdt párja ölébe – te pedig drága, ne törd mások lelkivilágán azt a csinos kis buksidat.
- Kettőnk közül én rendelkezem némi empatikus érzékkel.
- Kicsit túlteng. Nem fárasztó mindig másokkal foglalkozni?
- Ha már ennyire szeretsz segíteni, nem írod meg a bájitaltan esszémet? – kérdezte az eddig csendben figyelő Peter.
- Helyetted nem, de segítek. Itt viszont képtelenség koncentrálni, menjük a könyvtárba.
- Annyira nem sürgős – visszakozott a pufók srác, hiszen egy szombat estén kinek fűlik a foga a tanuláshoz?
- Apád tényleg kirakott hazulról? – jutott eszébe a fekete hajúnak párja gondja.
- Bizony. Eddig se kedvelt túlzottan, mióta az a dolog történt. De igazából azt nem bocsátotta meg nekem soha, hogy anyukám belehalt a születésembe. Szegény féltestvéremről már ne is beszéljünk. Eddig se voltam otthon túl sokat, nem lesz nagy változás. Mindig is utálta a problémát, amit jelentek neki, a mostohaanyám szívből gyűlölt, végre talált okot, hogy soha ne kelljen látnia többé.
A három Tekergő döbbenten hallgatta a keserű vallomást. Megértették, hogy barátjuk miért nem beszélt soha a családjáról.
Sirius felült, hogy átölelje, majd mikor ezzel sem sikerült jobb kedvre deríteni titkos fegyveréhez nyúlt (nem, ne értse senki félre, csak megnyalta az orra hegyét).
Ezt a próbálkozást már siker koronázta, a szomorú fiú fáradtan elmosolyodott, és az őt ölelő szerelme vállára hajtva a fejét próbált elfelejtkezni a borzalmas gyerekkoráról.
- Minden rendbe jön – suttogta az a fülébe és Remus nagyon akart hinni benne.